212 oldal
"A 1848/49-es szabadságharc után, az 50-es években járunk. Hőseink, akik részt vettek a fegyveres harcban, már letöltötték büntetésüket. Mivel egyik társukat kiszabadítják a kényszersorozottak közül, ismét üldözöttekké válnak. Amerikába akarnak eljutni. Úgy hírlik, ha a magyarok segítik az ottani harcokat, a nagy Amerika segít. A két főhős, az üldözők vezére és az üldözötteké: testvérek. Az egyikük, Petár a szabadságharc katonájaként a Törvény ellen tört, a másik testvér, Kristóf, a Rendet védelmezte. Az egyik mellett a nép, az egyszerű emberek, a születő dalok, a legendák ereje, a másik mellett a Hatalom, a Törvény, a fegyverek. Az elkötelezett ember szükségképpen magányos. Üldöző és üldözött ilyenformán egyek. Az egyiknek a bujkálás, a magányosság feloldhatatlansága, a meggyőződés a hajtóerő, a másiknál a kötelesség parancsa. Így jutnak el külön-külön, ahhoz a paphoz is, aki keresztelte őket. Itt a paplakban vetődnek fel az alapkérdések. Mi a fontosabb? Az ország függetlensége, a nemzet szabadsága, vagy az éppen érvényes törvények betartása. Nemzetet, vagy államot kell-e építeni? A regény nem tehet igazságot, kérdéseket tehet fel. Megválaszolásuk tanulságai máig hatóak. Ezeket a kérdéseket nem válaszolhatja meg a hivatalos történetírás. Jóllehet, a könyv elolvasása után, az olvasó megteszi. Ha megtette, kérem nézze meg mégegyszer a borítón lévő képet. Az egymással szembe forduló két félarcot. Aztán a többit is. Lesz mit felfedezni. " Usztics Mátyás
Személyes átvétel a Mexikói úti kisföldalatti végállomáson (XIV. ker. ), vagy az Oktogonon lehetséges.
Ha ez nem megoldható postán, futárral, csomagautomatába stb... küldöm, banki átutalás után.
Lásd: Szállítási és garanciális feltételeket. Utánvéttel nem küldöm.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2019-11-23 16:00 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
LED Panel Ultraslim Lampe Leuchte Deckenleuchte Pendelleuchte BACKLIGHT 12-48W !... LED Panel Ultraslim Lampe Leuchte Deckenleuchte Pende...
-
Vegyél 4-et, fizess hármat! Vidd el bármely 4 termékemet licit nélkül és a legolcsóbbat ingyen kapod! Hibátlan, szép állapotú játék. Német...
-
Eladó a képeken látható Saab Sonett. Figyelem az autó felújított, sem a festése, sem a szegecselése nem gyári, de bizton állíthatom, hogy v...
-
RÉGI DE SOHA NEM HASZNÁLT DOBOZOS HERBERTZ BICSKA ZSEBKÉS TELJES HOSSZA 17, 5 CM., PENGE HOSSZA 7, 5 CM., JELÖLT CJH ROSTFREI 201310 LOCK ...
-
Újszerű dupla dvd. Szállítási költség nincs. Utánvételes küldésre nincs lehetőség. Kérlek vedd ezt figyelembe licited megtételekor. Ingy...
-
Csillámporral bevont csodálatok képek a Djecotól. Ajánlott: 8 éves kortól A csomagolás mérete: 16, 5x23x4 cm Csodaszép pillangók előrajzol...
-
A nagy tányér átmérője 31 centi, a kicsiké 17 - személyes átvétel: Budapest 11. kerületben a Bikás parknál - postázom ajánlottan (ha házh...
-
Raktárkészleten, azonnali szállítással. 100% pamut anyagból. Tottenham Hotspur szurkolói előke, eredeti, hivatalos termék. Csomag tartalm...
-
Étlaptartó, A4, bőr hatású, PANTA PLAST "Keretes" , barna-sötét barna Termék azonosító: 178282 bőrhatású 6 db zsebMennyiség:...
-
Hibátlan állapotú, közepes méreteű húsvéti tojástartó üveg bonbonier. Felülete opálos. Kosárban ülő kotlós tyúk. Szélesség: 16 cmHosszús...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése