Műanyagdobozos CD - új, bontatlan csomagolásban
Galla Miklós – többek között Pacsai Márk segítségével – újjávarázsolta az egész repertoárját és rövid időn belül már a második szólóalbumát készítette el. Immár 21. századi, elektronikus hangszerelésben szólnak az ikonikus és kevésbé ikonikus dalok, nem beszélve a vadonatúj szerzeményekről. Az új albumon számottevően, és füllel hallhatóan több a gitár, mint az előzőn. A lényeg azonban, hogy továbbra is mindegyik ironikus! A jelszó örök: a 21. században a számítógép is egy hangszer.
Javarészt új dalokkal jelenik meg Galla Miklós második szólóalbuma. Az idők során szövegíró nagymesterré vált művész kacagtató rímek egész arzenálját vonultatja fel. Ilyen például a címadó „ Emberek, figyeljetek! ”, „ A színpadi pojáca”, a „ Mechanikus ütemek”, vagy az „ Unalmas dal”. Vannak újjávarázsolt klasszikus, ikonikus Galla dalok, mint az „ Erdőbe nem megyek”, „ A telken, a telken” és a „ Szoba-dal”. MINDEN DAL JÓ!!!
Az új lemezt beharangozó "Emberek, figyeljetek! " vérforraló ritmusú, fülbemászó dallamú, és virtuóz dalszövegű szerzemény, mely egyben az album címadó dala. Rímparádé felsőfokon!
A refrént Shakira is megirigyelhetné. Miklós érzelmesen énekel a keresztlányairól, és unokaöccse kisfiáról, Ábelről.
Az Emberek, figyeljetek! videóját a 21. századi, számítógépes videotechnikát igénybe véve Zehetmayer László készítette.
Dallista:
1. Emberek, figyeljetek!
2. Unalmas dal
3. A színpadi pojáca
4. Ha jegy nélkül utazol
5. Sha La La La Lee
6. A gyerexínész
7. Szoba-dal
8. Erdőbe nem megyek
9. Mechanikus ütemek
10. A telken, a telken
11. A hórihorgas emberek
12. Bőrönd
13. De jó intelligensnek lenni
14. Ma nem javítom meg
15. Élni kell
16. New York State Of Mind
17. My Girl Josephine)
Gallarchívum:
18. Anyuka vár
19. A mennyország csak rád vár 20. Rajtad áll
Jelenlegi ára: 2 190 Ft
Az aukció vége: 2020-08-03 16:47 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
LED Panel Ultraslim Lampe Leuchte Deckenleuchte Pendelleuchte BACKLIGHT 12-48W !... LED Panel Ultraslim Lampe Leuchte Deckenleuchte Pende...
-
Vegyél 4-et, fizess hármat! Vidd el bármely 4 termékemet licit nélkül és a legolcsóbbat ingyen kapod! Hibátlan, szép állapotú játék. Német...
-
Eladó a képeken látható Saab Sonett. Figyelem az autó felújított, sem a festése, sem a szegecselése nem gyári, de bizton állíthatom, hogy v...
-
RÉGI DE SOHA NEM HASZNÁLT DOBOZOS HERBERTZ BICSKA ZSEBKÉS TELJES HOSSZA 17, 5 CM., PENGE HOSSZA 7, 5 CM., JELÖLT CJH ROSTFREI 201310 LOCK ...
-
Újszerű dupla dvd. Szállítási költség nincs. Utánvételes küldésre nincs lehetőség. Kérlek vedd ezt figyelembe licited megtételekor. Ingy...
-
Csillámporral bevont csodálatok képek a Djecotól. Ajánlott: 8 éves kortól A csomagolás mérete: 16, 5x23x4 cm Csodaszép pillangók előrajzol...
-
A nagy tányér átmérője 31 centi, a kicsiké 17 - személyes átvétel: Budapest 11. kerületben a Bikás parknál - postázom ajánlottan (ha házh...
-
Raktárkészleten, azonnali szállítással. 100% pamut anyagból. Tottenham Hotspur szurkolói előke, eredeti, hivatalos termék. Csomag tartalm...
-
Étlaptartó, A4, bőr hatású, PANTA PLAST "Keretes" , barna-sötét barna Termék azonosító: 178282 bőrhatású 6 db zsebMennyiség:...
-
Hibátlan állapotú, közepes méreteű húsvéti tojástartó üveg bonbonier. Felülete opálos. Kosárban ülő kotlós tyúk. Szélesség: 16 cmHosszús...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése